Összes oldalmegjelenítés

Kiadatlan 2

SZERELEM


Fák, virágok, ébredjetek!
Szerelem jár közöttetek.
Léptére úgy boruljatok,
mintha titkok csöndje lenne,
s e csöndben, boldog sóhajok.

Fák, virágok, örüljetek!
Köszöntsétek az ünnepet!
Fénnyé ragyogtak a csillagok,
mintha minden áldva lenne,
s e kegyben én is ott vagyok.


*****


SZEMÉLYLEÍRÁS 

Te vagy a szó a csöndek mélyén,
te vagy a meghitt hallgatás.

Szemed a fény az árnyak szélén,
csókod a holdfény ragyogás.

Karod az égbolt csillagpajzsa,
szíved az élet: dobbanás!

Szavad a vágyak féltett kincse,
hangod a boldog kacagás.

Te vagy a szívem érintése,
te vagy a lélekcsordulás.


*****


ELSŐ SZONETT

Úgy hajolsz fölém, mint templomi éj:
hű oltára vagy koldus életemnek.
Szívemre fehér szirmokat tettél,
s alattuk imádkoznak a csöndek.

Ahogy szemedből rám vetül a fény,
könnyemen visszatükröződik lelked.
Napsugár lettem Isten tenyerén:
ragyogok égen, földön, s tebenned.

Színes álmaid boldogan őrzöm,
amíg karodban alusznak a csodák.
Nincs több árva tavaszom és őszöm;
színes pompában él minden faág.

Benned lélegzem és lelkeddel látok,
érted szeretem az egész világot.


*****


NAPOS OLDAL

Szívünkben csöndet áldó, színes álmot
bontogatnak a szerelemvirágok;
köröttünk minden él és fénylőn boldog,
ölel az ég, a föld, s én hálát mondok
– örömkönnyeket ringat egy fényhajó.

Állunk e kedves-szelíd kötődésben,
pihenve Isteneknek kegyelmében;
magasló tornyok alatt vén harangok,
körbetáncolják apró, kis koboldok
– szemükben a vágyak titka látható.

Lebegő híddá lett a vetett ágyam,
bekötöd selymes csókkal vérző lábam;
törődő tekinteted rám ragyoghat,
mosolyból ruhát varrok angyaloknak
– selyme finom, mint egy lélektakaró.

Visszük a zenét, ami messze harsog,
s kezem kezedben érzi bársonyhangod,
amíg az égen izzó fénykorongok
alatt állva, szavak nélkül kimondod,
hogy így lenni egymásnak, mennyire jó.


*****


SZÍVEDBEN

Állok a fényben,
az ég boldog könnyekkel
mosdatja arcom.
Ölelő csodák
énekében csak a te
hangodat hallom.

Békélt sorsomat
letettem eléd, létem
kezedben pihen.
Alkony szerelmem
lobbanó fáklya, szívem
szívedben hiszem.


*****


EGY ANGYAL KARJÁBAN

Napról napra
gyógyulnak bennem a sebek;
boldog vagyok,
mint egy kacagó kisgyerek.

E szó eddig
rejtette tőlem titkait
– eltévedve,
utam keresve fáztam itt:

szárnyak nélkül
véresre tört fáradt lábam,
csonka testtel
csodákhoz repülni vágytam:

még reméltem,
hogy Isten egyszer elvezet
oda, hol nem
járt még se vágy, se képzelet.

Oda, hol szép
csöndje van az éjszakáknak,
hol csillagos
kupolája van hazámnak,

ahol egy kéz
simítva óv s egy szív szeret,
ahol egy szó
ajkam ívére ránevet;

ahol édes
csókja van a boldogságnak,
ahol engem
mosollyal ébredni várnak.

És teljesült:
már nincs több vád és félelem,
itt mindenem
egész, és nem csak fél-elem.

A béke kék,
az este dallal ringat el,
s ha könnyezem,
egy angyal karja átölel.


*****


MÍG ALSZOL

Holdszínű csillagok
várják a hajnalod;
hajadra ezüstöt
szór az álmos éj.

Csillogó két szemed
óvja a képzelet,
hunyt pilláid alatt
csöndet bont a mély.

Álmodban láthatod,
hogy űzném bánatod
– ajkadra mosolygó
lelkem festeném.

Szelíden szeretlek,
s szétfutnak a percek,
ahogy szívünk fölött
átsurran a fény.


*****


A VONZÁS TÖRVÉNYE

Te vagy,
ki úgy érintesz, mint egy üveggömböt.
Egy lelkembe rajzolt égi jel,
az örökzöld vágyaim között
az ünnepet benned rejtette el.

Boldog
csöndek hullanak le vállainkra,
és szemünkre fényt szór a sötét.
Bőrünkön tengerek hulláma
hömpölyög s oltja szomjaink tüzét.

Sorsom,
sorsod tiszta gyolcsba bújva várja.
Védtelen hitem feléd ered,
hogy szomorúságom sírjára
mosolyt ültessen gondos tenyered.


*****


TISZTULÁSOK

Ma hálát adok:
míg betakarsz csendeddel,
fohászod leszek.

*

Lépéseimbe
kínt írt a jelen. Jövőm
széppé képzelem.

*

Megismerhettem,
mi a különbség igaz
és hamis között.

*

Karnyújtásnyira
voltál, de én lelkemmel
érintettelek.

*

Örök légszomjban,
biztonságra vágytam. Most
szeretet ölel.

*

Kegyelmet kaptam:
már nincs több hely bennem az
igaztalannak.


*****


CSILLAG(L)ESŐ

A nyár köré ma könnyű vásznat szőtt a csend:
a szürkületben szomjas kerti füvek ültek,
vézna virágok várták az égi áldást,
szirmaikon illatos vágyak hegedültek.

A néma alkonyban összebújva lestük,
a tetőn hogyan csordul át a lomha este,
még a félhomály is mosolyogva intett,
mikor egy bogár repült az ablakkeretre.

Egyszer csak szemünkre ráhajolt az égbolt
– láthatatlan gyöngyruhába bújt a pillanat:
arcunkon derűsen táncoltak fények,
s betakart szíved a hulló csillagok alatt.


*****


SZÚNYOGOS

Réges-régen megírták a tudósok,
csillageső augusztusban van, jó sok.
Tegnap, mikor besötétült egészen,
Kedvesemmel kifeküdtünk merészen.
Udvaron, a hintaágyon merengve,
a kutya is felugrott az ölünkbe.
Csupa idill: szerelmes pár kutyával,
de a szúnyog megérkezett hadával.
Dünnyögtek a fejünk körül serényen,
s kacagtak az összedörzsölt tenyéren.
Megtapsoltuk mind a százat az éjjel,
testünket is megcsapkodva, kevélyen.
Vakaróztam a kutyával szinkronban,
s azt láttam, hogy minden csillag helyén van.
Az én kedves, hős hercegem vigasztalt:
„Nem bonthatunk csak úgy széket, se asztalt!
Egy fénycsóvát így is, úgy is megvárunk,
akkor is, ha megeszik a fél lábunk.
Majd bekenjük Fenistillel, nem lesz gond,
s reggelre már nem viszket a piros pont.”
Szerencse, hogy nem készültünk most bálba.
Hogy mennék így, pöttyös lábbal a táncba’?


*****


TÁVOLMÉRŐ

A távolságot
sóhajokban mérem,
bennük kúszik most
a csorgó végtelen.
Tested emlékek
szivárványán térdel,
és szívem mellett
kuporgó csöndre lel.

Ismerős zajok
zizzenek a fákon,
elringatják mind
az öleléseket,
csiklandós fények
lassú táncát látom,
lépéseikben
az ősz árnya lebeg.

Hűvössel ébreszt
a harmatos reggel,
felriasztja a
dallos hajnalokat,
hiányod fűtöm
nyárias meleggel,
de az égre már
fátyolos köd tapad.

Ölelő karod
csillagüstbe zárom,
híd vagyok éjek
és nappalok között.
Minden percben, míg
érkezésed várom,
hűlt csókjainkra
szerelmet öntözök.


*****


SZERETEM

Szeretem,
ahogy arcom fürkészed az esti homályban,
s már nem bánt, hogy látod: a lelkem ruhátlan.
Szemed fényében hinni, s élni jó.

Szeretem,
hogy a boldogságnak ezer színe, s hangja van,
de ahogy karodban a szívem megdobban,
azt nem festheti meg se kép, se szó.


*****


TUDATLAN

te szárnyakat adtál
de most érzem igazán
hogy én nem tudtam repülni soha
félúton vergődöm
lenn és fenn között
a földnek idegen vagyok
az égnek mostoha

valamikor régen
egy medencében próbáltam úszni
és majdnem elnyelt a mély
nem tanított meg senki
a félelmet leküzdeni
az ösztön és a tudat káoszában
szinte megdermed a vér

te új hitet adtál
és rájöttem
hogy én nem ismerem jól
a magam önző szertartásait
szigorú elvárások mellett
mesterséges fényben
kutattam mindig
a saját gyökerem hajtásait

a napokban
előttem sétált két világtalan
láthattam
hogy a kiszolgáltatottság
sorsokat mily szorosan egymásba fon
egyikük a járdaszegélynek ütögette botját
most én is a bizalomra támaszkodom

te nevetni tanítasz engem
de mosolyaimból
olykor kiszakadnak a könnyek
a ki nem mondott
visszafojtott
kérdéseim után
elmarad a válasz
hallgatni
mennyivel egyszerűbb
mennyivel könnyebb

ahogy a természet
minden évben újra éled
én is kinyílnék neked
a hosszú
a kínos
és hideg teleim után
s ha méreggel öntöznél
nem értenélek
csak sorvadnék előtted sután

nem akarok a félelmeimre gondolni
mert most illatosan virágzik az élet
egy ideje nem fulladok
és megrendít az érzés
hogy élek

a lélek szabadsága ez
a szív szabadsága ez
jázmin és tömjén
a remények földjén

néha jó lenne tudni
mekkora a jelen hatalma
hogy meddig gyötörnek
a merengő csöndek
de tudatlan maradhatok
s talán így egyszerűbb
talán így könnyebb


*****


ESTI CSÖND

Illatos csöndek közé rejtelek
– már szunnyad földjében a nyár.
Szemeid lelkemben pihennek,
s míg halkan suttogok szívednek,
a lámpa körül zúg egy kis bogár.

A holdfény ma olyan, mint a zerge:
szökken a dús lombok hegyén;
az asztalon gyertyaláng füstje
kígyózik tekergőn merengve,
majd tovalibben az ég peremén.

A távolban egy madár rikácsol;
horkan egy kutyaugatás,
odébb sün motoz – almot ácsol,
s valamit dünnyög magáról
az álmából felriasztott darázs.

Elringatom emlékekbe rejtve
a nyári csönd meghitt dalát;
szemeim lelkedben pihennek,
s amíg halkan suttogsz szívemnek,
egy angyal már mosolyog odaát.


*****


MINTHA ÁLMOD VOLNA

Lobbanó tüzem vagy,
megfakult fényeim
szikra színű arca,
kérgesült bánatom
elapadt könnyeit
két szemed takarja.

Ölelő karodban
ébred a mosolyom,
mintha álmod volna,
s őszülő hajnalok
szerelmes fátylait
vállaidra hajtja.


*****

TISZTA

Szíved nem ismer haragot.
A fény lelkedben rak fészket;
szemedben csak szeretet van,
s benne szelíden ragyog fel
örömöd, mosolyod, léted.

Estéd és reggeled vagyok.
Boldog kísérőd az úton.
Szeretem, ahogy megpihent
válladra ül a csend, mikor
arcom homlokodra hajtom.


*****


SOMI

Mint egy kecses kőoroszlán,
esténként a kerítésen
mozdulatlan várakoztál.
Sokszor szélfútta fűszálak
simultak puha öledre,
s az égbolton hízó holdfény
utánad csordult sietve.

Lépted úgy olvadt a tájba,
mintha te lettél volna fák
lakta földek méltósága,
és ha összegömbölyödött
hamuszürke, bolyhos tested,
a mosolygó jóllakottság
békésen dorombolt benned.

A kertben most virág és kő.
Oly nehéz és szokatlan még
ez a bús nélküled-idő.
Mintha ülnél a szobában:
játszik velünk a képzelet.
Hiányod néma könnyeit
zokogják most a mécsesek.

*

Somi cica (2011-2019) emlékére


*****


SZÍVHANG

Álomba merültek
az elárvult évek.
Károgó varjak
fekete szárnya
feslik az alkonyon.
Nem panaszkodom.

Fosztott szívek alatt
szerelmek foszlanak,
de én magamra
húzhattam sorsod.
Kifázott lelkemet
melegen tartod.

Érintésed súlya,
mint a tiszta búza
– szívemen hagyott,
égi oltalom.
Lelkedben megülve
csönded hallgatom.


*****

NŐNAPON

Nőnek lenni
ma végre: boldog lét-tudat;
vággyá derült mosolyban
ringatni rejtett álmokat.

Nőnek lenni
megannyi kedves bók-csomag
között meglelni tiszta
egyszerűségben önmagad.

Nőnek lenni
örömtánc a gyertylánggal,
mert egy ölelés csöndje
összeolvad a világgal.

Nőnek lenni
ragyogva élhető szerep,
s benne bizonyosság a
válasz: de jó, hogy így szeret!

Nőnek lenni
örökké tartó iskola:
törődő jelenbe írt,
jövőre hulló múlt pora.

Nőnek lenni
ma nagyszerű, ez nem vitás:
ünnep a felső fokon,
s büszke rácsodálkozás.

Nőnek lenni
jó dolog, s nem csak Nőnapon.
Virágos csókok ölén
szeretni hűen, s szabadon.

2020.03.08.

*

*****

MINTHA ÁLMOD VOLNA

Lobbanó tüzem vagy, 
megfakult fényeim
szikra színű arca,
kérgesült bánatom
elapadt könnyeit
két szemed takarja.
Ölelő karodban
ébred a mosolyom,
mintha álmod volna,
s őszülő hajnalok
szerelmes fátylait
vállaidra hajtja.

*****

PONT ÚGY

Ahogy nappal és éj összeér,
szerelmünk úgy fonódik egybe:
rozsdaszín boldogságot ígér
bőrömnek az ujjaid selyme.
Létem, mint olvadó gleccserek:
zuhog rád a tiszta áradás,
s úgy simul hozzám szomjas lelked,
ahogy nem érintett soha más.
Mintha minden rossztól védenél;
fényem vagy és mosolyok kelyhe.
Valóságod íze bennem él –
mintha csak édes álom lenne.
Mint túlélő hajótöröttek,
egymásba öleljük a percet,
ahogy a Nap int át a Holdnak,
mikor egymást váltva születnek.

*****

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése