Összes oldalmegjelenítés

Gondolkodó

FARKASSZEM
A példamutatáson kívül mit lehet tenni azért, hogy szerethetőbb, élhetőbb legyen az út, amin járunk?
Régi törvény a Tíz parancsolat, de hiába az oktatásba kötelezően bepréselt keresztény nevelés, meg nemzetmegtartó családmodell, ha az előttünk lévő teljes társadalmi mechanizmus egy önellentmondásra épülő, zavaros kutyulék. Mivel az ember is falkamódban él, szükségünk van kisebb és nagyobb közösségekre, és olyan példaképekre, akiket a csoportjaink élére kívánunk. De kik lehetnek a példaképeink?
Kikre nézhetünk fel? Kiket akarunk követni? Akik az érdekeinket támogatják, vagy akik alapértékekből akarnak maradandóbb macskaköves utakat letenni? Lehet-e az érdek tiszta szándékú? Fontos-e a tisztaság egyáltalán? S kiknek hihetünk? Igény van az őszinteségre, vagy inkább a hazugságokat követjük, mert pl. el lehet bújni mögéjük? Kéz kezet mos. Mindenki azt mondja, amit gondol, vagy minden mondat takar egy mögöttes szándékot? Van-e a megérzéseinknek legitimitása? Az évtizedek alatt felszínre tört sokféle gondolkodás egy olyan zavaros világot láttat (nem csak hazánkban), amiben nehéz eligazodni. Ebben nőnek fel az új nemzedékek. A felnőtt világban példák ezrei mutatják, hogy a régi normák sokak számára már csak beporosodott lélekvitrinekben álló múltbéli ereklyék, mint a múzeumok üveglapjai alatt heverő ásatások bizonyítékai. A ma emberének meghatározó tömege nem tud mit kezdeni ezekkel az alaptézisekkel. Plakátokra rögzített dogmákat hirdető agymosássá vált szónoklatok mutatnak teljesen ellentétes irányokba, szinte már életidegenné vált a létezés. Nem tudjuk nem észrevenni a fogyasztói társadalom bőségre buzdító reklámjait, a műtestű celebek túljavított testét, a primitív agyi impulzusokat, a politikai gennyekről nem is beszélve. A manipulációk fénykora van. Pókhálózott kapcsolatrendszerek. Harácsolásra, mindent le-, és eltaposó szemléletre buzdít az empátiagyilkos, modern világ. Közben párhuzamosan féljük és féltjük - többnyire csak szavakkal - a környezetünket, az állatainkat, az egészségünket, az elveinket, a hitünkhöz való szabadságunkat, a megélhetésünket, a nyugdíjunkat, stb. Kelet és nyugat örök harca. Kereszténység, vagy valami más? A lét a tét, ahogy szólt a szabad világ kezdetén a médiaszlogen (akkoriban kezdtem leépíteni a tévézést...)
Hazugságoktól, lejáratásoktól, rágalmazásoktól, önző érdekek vezérelte hangzatos ígéretektől repedezik milliók talpalatnyi földje. Egymással farkasszemet néz a jog és kötelezettség. A lehetőség meg kettejük közt imbolyog. Ki, melyik oldalon áll, annak éppen az jutott. Nem olyan régen volt, amikor beépített emberek figyeltek kijelölt személyeket, jelentettek, majd jött a fekete autó, és sorsok törtek darabokra. Aztán kitörtek a forrongó indulatok, s a hatalmak lebokszolták a jussokat. Megöltek, bebörtönöztek, félreállítottak mindenkit, aki túlharsogta a saját küszöbét. Az indulatok bepréselődtek a könyvek lapjai közé. Kinek a Biblia, kinek A tőke adott helyet. Aztán sokan nagy változást akartak, nagy álmokkal, s nagyjaink nagy kegyesen hagyták az ismeretlenbe induló nyújtózkodásokat, de gödröket állított a csökevényesre visszasorvasztott tudás. A tapasztalathiány. Aztán jött a hangzatossá tett, de szívben s lélekben meg nem érlelt nemzettudat.
Mi változott?
Kinőttek a sorból a nagy megmondók, az ígérgetők, a balhékeverők, a degeszre gazdagodó önkényurak, a jattok, az irigység, a modern földön futás és úrrá lett az elfojtott ösztönökből kirobbant pokol. Újabb fosztogatást, bosszút érlelnek a mesterségesen szított, egymásra gerjesztett tüzek. Ki szítja e tüzeket? Hol lehet a fészek? Kívül, vagy belül? Fegyverek helyett a gondolatháborúk füstje öl.
Ahogy egy korábbi töprengésemben is felsoroltam már, talán más szövegkörnyezettel, de a lényeg ugyanaz, hogy gyűlöltek itt már zsidókat, kommunistákat, fasisztákat, cigányokat, kulákokat, gazdagokat, szegényeket, melegeket, rokkantakat, hajléktalanokat, okkult tanításokat, okosokat, és okosodni vágyókat, kiszolgálókat és kiszolgáltakat egyaránt.
Kampány van. Megint. Ha tetszik, ha nem, polipként fonja ránk karjait a politika. Van, aki a meglévő irányt akarja, van aki megint valami újat. Hogyan teszünk érte? Ki-ki erkölcsi értékrendje, vagy érdek vezérelt motivációja szerint. Ma nem a fekete autók vannak divatban, hanem kifinomultabb, célravezetőbb, más, a modern technikával kar öltött módszerek. Ki nem látja, hogy ma is vannak spiclik és besúgók minden oldalon? Ki nem futott már bele barátként tetszelgő fordított köpenyesekbe, akiknek sokféle arcát fényezi a mindig aktualizálható érdek? Én már hosszú évekkel ezelőtt is találkoztam ilyenekkel, és ma is. Nem feltétlen politikai indíttatásból. A gennyes alja szint a jelenben is, a jövőben is megél. A magam részéről a leginkább megvetendőbbek. Ki nem látja, hogy a szabadságnak mindig is ára volt? Ki nem érzi a múltba visszatekintve, hogy hányan buktak és haltak, akik kiálltak becsülettel eszmék mellett? S hányan vesznek majd el a jövőben is ugyanezért? Egyáltalán létezik-e egyetlen közös nevezőre hozható eszme, vagy az a természetes, hogy örökké harcban kell állnunk egymással? Kiben, mit jelent a békejobb? S kinek, mit jelent a szabadság? Ezen a megnyomorított területen, ami az életterünk, éltük-e valaha a szabadságot, vagy csak annak kapuit nyitogatjuk évtizedek, évszázadok óta? Szól-e másról az életünk, mint a születés és halál közötti idő elviselhetőségben történő letöltése? 40 év idegen elnyomás után beleszabadultunk valami ismeretlenbe, de újabb 40 év is kevés talán ahhoz, hogy felismerjük, mit ad nekünk, és mit vesz el az új lehetőségeink bázisa. Ki hiteles abban, hogy megmutassa, hogyan éljünk, ha azt se tanultuk még sokan meg, hogy a létezésnél van tágabb tér arra, hogy ÉLJÜNK is. És ki nem látja, hogy ma is éppúgy van elnyomás, ebből következvén pedig a jövőben is lesz? Egyszerű ez. Nem mindenki juthat hozzá a húsos fazékhoz. Miért annyira fontos az a fazék?
Sose tudom meg, pedig érdekelne, vajon valaha képes lesz-e az emberiség felfelé is indítani eredményt hozó törekvést, nem csak a terebélyesedni vágyó út marad járható? Akarunk-e testben, s lélekben megtisztulni az újra és újra indikált pokoli játszmák után? Rák, öngyilkosság, éhínség, járványok, katasztrófák. Klíma, szemét, atom, olaj. Hatalom. Mennyi tétel áll a listán? Apropó, lista. Az is nagy divat. Meg a gúny. Milyen jelző hiteles erre a viselkedésre?
A magam részéről remélem - ha nem érem meg, akkor is -, hogy lassan, de biztosan, kimegy majd a divatból ez a jobbos és balos, meg mindenféle negatív emberi bélyeg, és a fejlődés igényessége lesz meghatározó. Egy skála, ahol ki-ki halad a maga útján, de megállunk és megsegítjük egymást, ha kell. Ha tanácsot kérünk, ha kell, s tudni fogjuk, kire hallgassunk, vagy tanácsot adunk, ahol igény van rá. Szeretnék egy olyan világért tenni, ahol természetes, hogy nem szemetelünk, ahol le merünk térdelni az utcán összeesők mellé, és nem kell attól félnünk, hogy csapdába csalnak, leütnek, kirabolnak, ahol a mentők mentenek, a rend őrei pedig a mindenki számára fontos rendet segítenek fenntartani. Ha pl. az a Tíz parancsolat a szívünkbe, lelkünkbe költözne, talán a békesség is természetesebb kísérője lenne az életünknek.
Utópia? Nem baj. Annyi utópisztikus program kering. A sorsunk a saját kezünkben is van. Én abban hiszek, hogy szegényen és gazdagon is élhetnénk felelős, tisztességes életet. Az lenne a legértékesebb gazdagság.

*****

A GYŰLÖLETRŐL

Ne gyűlöljetek! Még a gyűlöletet se gyűlöljétek! A harag, a bosszú, az irigység, a káröröm, nagyon sok konfliktus eredője. A gonoszság olyan, mint a túladagolt nikotin. Még többet és még többet akar. Először a lelket festi szürkévé, aztán kiül az arcra, a kézre, beágyazódik a mosolyba, a tekintetbe, meggörbíti a test tartását, végül megbetegíti a leggyengébb pontot a testben.
Hallgassátok meg a harag hangját, azért, hogy mindig képesek legyetek felismerni. Akkor is, ha szép szavakba öltözik. Hajtsátok rá képzeletben a békesség palástját, és nyissátok meg neki a kegyelem kapuját. Soha ne lépjetek hozzá annyira közel, hogy ártó szándéka eltaláljon. A szeretet minden rossztól pont akkora távolságot képes tartani, amekkora a benne összegyűlt önzetlenség ereje.
Ne gyűlölködjetek!

2019.09.13.

*****

HOVA TŰNT A FELELŐSSÉG?

Ne az én dolgom legyen eldönteni, melyik hír igaz, és melyik nem. Amit elolvasok, vagy fotón látok itt, a világhálón, bármi igaz lehet, vagy sem. Ki mondja meg, ki mondhatja meg, mi az igazság? Megmondhatja bármelyikünknek, bárki is? Hányféle igazság létezik?
Az egymásnak feszülő csoportosulások mögé szervezett médiák sportot űznek a másik fölé licitálásra. Minden áron. Miért megengedett ez? Az emberek ezekbe a hírekbe kapaszkodva hergelik egymást, aszerint, ki mit olvasott, látott, hallott. És hol illeszkedik ebbe a mátrixba a tapasztalat? Ki mondja meg, ki mondhatja meg, mi a helyes? Megmondhatja?! Van-e még a hitelességnek példája? Van-e rá igény?
Mi lenne, ha mindenki felelősséget vállalna azért, amit mond, ír és tesz? Mi lenne, ha felállítható volna egy mindenki részéről elvárható egyenesség? Egy közös irány, ami mindenkit ki tudna emelni ebből az intellektuális derítőből? Lemoshatnánk egymásról a hazugságok, az indulatok, a zsarnokoskodások ürülékét. Hova tűntek a pozitív jellemek? Mindig ilyen volt a világ? Tudja ezt valaki?
Annyian hazudnak egymásnak. Észreveszik vajon, hogy maguknak is? Hol veszik el ebben a lélekölő nyomorúságban a becsület?!
Hát ezen gondolkodom... ezen is.

2019.09.21.

*****

Olyan jó lenne hinni abban, hogy ebből a mindent megmérgező gyűlölködésből lehet még találni kiutat! Ha így is lenne, ez a mentális mélység, amiben ma milliók vergődnek, újabb generációk életét tette már tönkre. Megint mennyi hiábavaló élet! Hiába ismerjük fel a szolgarendszerek csapdáit, mintha képtelenek lennénk egymást elfogadó és segítő közösséget alkotni. Annyira érthetetlen számomra, miért kellene ellenségként tekintenünk egymásra. Akik valaha is felvállalták azt a nagyon nehéz küldetést, hogy hátat fordítottak egy-egy sejtszintűen romlott, önpusztító társadalmi működésnek, és megpróbáltak másfajta értékrendű mintákkal új utat mutatni, azokat az embereket mindig, minden eszközzel el akarták pusztítani a regnáló hatalmak. Annyi kérdés felmerül bennem. Mit akarunk egyáltalán és mit nem? Lesz-e, lehet-e valaha olyan közös cél, ami nem egymást eltaposva, hanem egymást felemelve akar egy jobb, tisztességesebb, mindenki számára élhető világot teremteni? Hol raktározzuk el magunkban az egyéni felelősséget, és mit merünk felmutatni belőle? Van-e egyáltalán közös nevező, vagy csak az illúziót kergetjük évszázadokon át? Ha mindenki csak úgy tenné a dolgát, és mindenki törekedne az egymás iránti tiszteletre, ha nem lennénk egymás ellenségei, több lenne az öröm az életünkben. Elmúlik az élet egy csomó acsarkodó, hiábavaló küzdelemmel. Pedig csak tisztességgel kellene élni. Mindenkinek.

2021. 06. 15.

*****

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése